Karapancsai Kastély és Major

A vadregényes Alsó-Duna völgy holtágakkal szabdalt világának jelképe, a gímszarvas és a nagyvad évszázadok óta kedvelt területe, a történeti Bellyei Uradalom egyik központja, a  Gemenc  Zrt. ékköve, a magyar nemzeti örökség kiemelkedő történelmi, kultúr-, erdészet- és vadászattörténeti emlékhelye.

Mindez Karapancsa,a két kastélyból, valamint majorsági épületekből álló műemlékegyüttes a Karapancsai vadászterületen.

 

Megközelítés

Baja felől az 51-es útról Hercegszántónál letérve Homorúd felé elhagyni a települést. Hercegszántó után 2 km-rel Budzsaknál kell balra fordulni a Karapancsai-főcsatornán át a Kastélyhoz vezető útra. Mohács felől a komppal átkelve a Dunán a Nagybaracskára vezető útról Homorúd- Hercegszántó felé jobbra kell letérni. Áthaladva Homorúdon 8,5 km után érünk a Budzsaki leágazóhoz.

Cím: 6525 Hercegsztántó – Karapancsa, 0406 hrsz,

GPS: 45.9570055,18.8219549

KarapancsaVh_20
Kiskastély

Az 1870-es évek elejéig a kastély helyén valószínűleg vadőrház állhatott. A kiskastély építését Habsburg Albrecht

főherceg kezdte el 1879-ben, majd Frigyes főherceg fejezte be 1896-ban. Ezzel egy időben épültek fel a vadászkastélyhoz kapcsolódó és építészeti stílusban ahhoz hasonló cselédlakások, erdészházak és gazdasági épületek. Az épület jelenleg a Erdészet- és vadászattörténeti kiállításnak ad otthont.

????????????????????????????????????
????????????????????????????????????
Pavilonépület

A majorság déli részén, a nagykastély szomszédságában található az előadóteremmel és háttérlétesítményekkel rendelkező modern, új pavilonépület. Az előadóterem építése azt a célt szolgálta, hogy az igényesen kialakított szálláshelyek mellett a pihenést, a rekreációt nyújtó sokrétű szolgáltatások, konferenciák és továbbképzések szervezésének, lebonyolításának a lehetősége is biztosítva legyen. Az előadóteremben 40-50 fő foglalhat helyet, a teraszon megoldható a szabadtéri étkeztetés is.

Szálláshelyekel a Nagykastélyban és az Izabella lakban várjuk vendégeinket.

Nagykastély

Karap_Nagyk_12

Habsburg Frigyes főherceg feleségével, Izabella főhercegasszonnyal együtt fejedelmi vadászatokon látta vendégül a korszak koronás főit. Karapancsán többek között megfordult I. Ferenc József császár és király, II. Vilmos német császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös is.

A vissza-visszajáró II. Vilmos német császárt negyedik, egyben utolsó látogatásán 1910-ben már az új Nagykastélyban fogadta a főhercegi házaspár.

Férőhelyek: 2 db  2 ágyas apartman, 7 db 2 ágyas és 3 db 1 ágyas fürdőszobás szoba.

Izabella-lak

A Kiskastélynak a millennium évére történő végleges kialakításával egyidőben került sor a téglahomlokzatú, tornácos épület megépítésére. Az épület hosszú ideig cselédlakásként funkcionált. A teljes mértékben felújított, magas komfortfokozatú épületben 7 db 2 ágyas fürdőszobás szoba, valamint egy közös társalgó, ebédlő és konyha várja egész évben a vendégeket.

Karap_36

Fenntartó: Pandúri Erdészet